Sunday 4 March 2018

Téli Szandavár

Megint szokatlanul havas a tél vége, de legalább így nincs sár, és lehet mászkálni. A Cserhát kicsit fehér folt nekem, csak a tetejét, a Karancsot, és az alját, a Naszályt ismerem jobban, a keleti felén egyszer-kétszer jártam már, de a nyugati részén keveset jártam. Szántós-akácos élt a fejemben erről a részről. Most, hogy megnéztük közelebbről, mondhatom, hogy tulajdonképpen nem is sokat tévedtem. De egy minden szempontból kiemelkedő helyet, Szanda várát azért érdemes lesz máskor is felkeresni.

Előző éjjel erősen fagyott, még reggel is -12 °C volt. Malibu kapott is egy polárkabátot az útra.





A Szanda-hegy 528 m magas, amin a vár a XIII. század második felében épült. 



Becskéről a várig az út az OKT része, egész jól ki is volt járva. Viszont mi körtúrát terveztünk, és visszafelé szó szerint járatlan utakon jöttünk. Malibut ki is kellett menteni a hátizsákba. 




20-30 centi hóban 3 km/h-s átlagot tudtunk tartani, így szépen ránk is esteledett, mire visszaértünk Becskére. A törpe csak az utolsó 2 km-re került elő a puttonyból, de legalább virgonc maradt a végére. 





Útvonal: Becske - Szandavár - Szandaváralja - Hucskó-hegy - Z- - Szaldavár alja - Becske
Szint: 734 m
Táv: 19,3 km
Hó: nagy :)

No comments:

Post a Comment