Sunday 31 December 2017

Végképp lemaradtam

Hónapokkal vagyok lemaradva itt a blogon, és így nem számoltam be arról, milyen klasszul bevált idén a geotextiles veteményeskert, és hogy novemberben 3x főztem a legnagyobb fazékban zöldparadicsom-lekvárt, sőt, volt káposztánk is, és karácsony előtt pár nappal még kerti paprikát ettünk a reggelihez. 



2017. november, kertásás előtti szüret

Arról sem írtam, hogy több hónapnyi tökölés után augusztusban végre felszívtuk magunkat, és megépítettük itthon a lépcsőt a kaputól a verandához.

Azt hitte, ez valami napozó-homokozó lesz
Készült: saját kezűleg -

és ahogy szokott: fáradhatatlan segítséggel :)

Azóta a térkövek is a helyükön vannak (még most is) :P

Őrszemek a délnyugati bástyán

Nem írtam arról sem, hogy a világ legjobb dolga volt itthon tölteni a nyarat. Vagyis itthon is, meg úton is - hogy mikor, merre és hogyan, arról ITT lehet bővebben olvasni, a lényeg annyi, hogy megpakoltunk egy hátizsákot, levitettük magunkat Lipicába, és 33 nap alatt Olaszországon, Szlovénián és Dél-Asztrián át felgyalogoltunk a Grossglocknerhez Rubyval. A fiúkat addig itthon hagytuk érvényesülni... :D


2017. július 3-án a Grossglockner alatt - az odáig tartó út megért egy külön blogot

Ruby a Pasterze gleccser előtt, 5 hét gyaloglás után

A thru-hike-ról hazaérve nem rohantam munkát keresni, egyrészt mert nem akartam, másrészt mert megtehettem. Legfőképpen: nem akartam többet elvesztegetni a legértékesebb időből (kutyásoknak két időszámítás létezik). Itthon akartam maradni. Egy nyárra le akartam szállni az életem vonatáról, hogy megnézzem, mégis milyen ez az utazás, hol tartok, és biztos jó járaton vagyok-e. Ciki lenne a végállomáson rádöbbeni, hogy én egész életemben máshová akartam menni. 

Ahogyan az Alpok-Adria túrára, úgy az azt követő, egész nyaras itthon maradásra is ezer okom volt. Például egy ideje nagyon foglalkoztatott, hogy milyen kiszállni a társadalmilag elfogadott (elvárt) rendszerből. Ahogy heti kétszer, munkanap, munkaidőben, lobogó szoknyában, szalmakalapban és kerti bakancsban, gepárdként suhanó kutyám felvezetésével végigbicajoztam a falun a tejért, kész lázadónak éreztem magam... Nem voltam normális, mert ugye senki nem akarhatja, hogy ne legyen részese a mókuskeréknek! Egy normális ember reggel eltűnik, este hazajön, elfárad, belefárad, morgolódik, de elégedett, mert azt csinálja, ami elvárt. (Adózik, haha.) Hálás lehet, hiszen rendes, normális élete van. Nekem meg egyszer csak nem volt! Pár hét alatt - falun gyorsan terjed a pletyka - a postán már nekem is úgy köszöntek, hogy még nincs munkád? 

Már hogy a viharba ne lett volna... élni kellett! :)

Minimalista napvitorla, handmade, 2500 Ft-ból meg egy felesleges lepedőből. Haszna: -3 ℃ a verandán. 

Még ha hiányoztam is róla fizikaórán, eleget voltam a szabad ég alatt, hogy felfedezzem magamnak az antikrepuszkuláris sugarakat. 
Pedig nem tűnt különösebben vonzó ötletnek, hogy hátat fordítsak ennek a csóványosi naplementének. 



Kicsit össze vagyunk nőve, én nem tagadom. :)

Voltam béna túravezető...

és önkéntes fotós is. 
Megosztottam kedvenc helyeimet...

... pár hasonló gondolkodású új baráttal... 
...és gyakran elvittem oda a régieket is. :)

Nyár óta azért pár dolog történt még, de mivel "kijöttem az írásból", most legyen elég ennyi. Még pár óra és vége az évnek, mindenki vadul lövöldözi a tüzijátékait (ma már ez is egy státuszszimbólum), Ruby alszik a lábamnál, szerencsére nem parázza túl a durrogást. Malibut nem féltem, ő süket, mint az ágyú, de ha hallaná se érdekelné ilyen hülyeség. Kicsit olvasok még - az idén újra rászoktam, és ennek (is) annyira örülök. Tulajdonképpen ennyit akartam mondani 2017-ről. Ez volt a lényeg. :)

Boldog új évet!