Saturday, 17 March 2018

Csóvi expedíció

E-vel nem lehet úgy kirándulni menni, hogy ne történjen valami extrém: szét ne szakadjon a csapat, fel ne  robbanjon egy gázfőző, el ne tűnjön egy kutya, vagy mint most, le ne sérüljön fél méteres hóban a hegy tetején, 8 km-re a kocsitól.

Valójában már maga a terep elég extrém volt, ritkán van ugyanis ilyen nagy hó és közben szikrázó napsütés a Börzsönyben. A Pestről érkező részleg szerintem nem is vette igazán számításba a körülményeket, hiába tudósítottam őket előtte a szendi napi hólapátolások számáról. A szandai kalandok után egy 20 km körülinek tervezett túrára időben szerettem volna elindulni, de úgy alakult, hogy csak kb. 10-kor tudtunk nekivágni Királyrétről a Foltán-keresztnek. Annyi a szerencse, hogy így 9:25 körül még előttünk megérkezhetett egy nagyobb társaság, akik pont a mi útvonalunkon indultak meg, kitaposva az utat nekünk.




Malibu megint megkapta a Mikulás-jelmezt, főleg az alvázvédelem miatt. Láthatósági cuccként már nem nagyon funkcionál a szettje, mert olyan süket, hogy nem merem elengedni útközben. :)



Mi így fürdetjük a kutyát :)


Persze aztán réeszméltem, hogy térdig érő hóban a Törpe sem fog tudni lelépni, így felszabadítottam. Ilyen rendesen még soha nem tartotta magát az ösvényen... :)


A Foltán-keresztről több képet is lőttem, mert egyrészt ilyen hóban ki tudja, mikor látom legközelebb. Másrészt a fiúk még csak a főző begyújtásáig jutottak el, mire én betoltam a szendvicsemet egy fél termosz teával, így rengeteg felesleges időm volt. 







A Három-hárs felé indultunk tovább, és nem haladtunk gyorsan... Talán negyed 3 volt, mire felértünk a kilátóhoz, amit én most kihagytam, hogy a kutyákkal lent maradjak. Mármint ez volt a terv...











Csak azt nem kalkuláltam be, hogy Ruby már túlságosan ismeri a járást a Csóvin, és simán felmegy magától is a toronyba... Mivel a télen nem sokat tudtunk mászkálni, jó nagyok voltak a körmei, és a jobb lábán egy be is tört valamelyik lépcsőfokon. Mire le bírtam parancsolni őt a földre, már szépen hagyta a vérnyomokat itt-ott. 

Innen következett az "igen, jól látod, hogy ő nagyon szeretné, ezért viszi neked a botot, de kérlek, ne dobálj neki" típusú ismerkedés a vadidegenekkel. Ruby ezzel a hülyeségével az Alpok-Adrián is teljesen ki bírt borítani. Ha egy tulajdonságát meg tudnám változtatni, biztos ezt a mániákus dobálózást törölném az agyából. A körme még egész egyben volt, a letört rész még többé-kevésbé a helyén fityegett, és annyira egyelőre nem is aggódtam még, egészen pár 100 méterrel lejjebbig, ahol aztán visszahajolhatott a lógó darabka, és a kutyának szépen rendesen megindult a vére... A kb. 2-3 mp-enként egy csepp vértől már kellően bepánikoltam, mert az Égés-bércen és a Bagoly-bükkin keresztül még elég nagy út állt előttünk, plusz az Égés felé mindig kevesebben járnak, mint a szupersztrádának számító Csóvi-NHH főútvonalon, így várható volt, hogy a letaposatlan hóban a haladás sem lesz olyan zökkenőmentes.




Pár száz méteren Malibut (akit addigra a nagy hó miatt bezsákoltam) leváltottam Rubyra, de Rub 20 kilóját egyszerűen nem bírom cipelni, így csak szerencsétlen vergődést adtunk elő a legnagyobb szembeforgalomban... Aztán visszacseréltem a két kutyát, Ruby kapott egy polárpulcsiból és E. köteléből rögtönzött bandázst, és haladunk. Elég rémisztő volt, ahogy a több réteg polár is átázott a vértől, és minden lépésnél  plecsniket hagyott a hóban.




E2., E cimborája szintén komoly haladási nehézségekbe ütközött a nagy hó miatt, elég sokat kellett megálljunk, hogy bevárjuk őt. Akkora a bandázs is állandóan leesett, és az ácsorgásban még nagyobb vérfoltok nőttek Ruby lába alatt. Próbáltam megsaccolni, mennyi vért "hagy el" így, próbáltam itatni, hogy pótoljak benne valamennyi folyadékot, de hát Malibuval egyetértésben hóban egyszerűen nem isznak (ez már korábban is így volt).  Úgyhogy döntöttem: a Kálmán-kaszálónál otthagyom a fiúkat, és amilyen gyorsan csak tudunk, lesprintelünk a kocsihoz, ahol már nemcsak nyugton lesz Ruby, de le is tudja magát ápolni. Még azt is kitaláltam, hogy az étteremben kérek majd egy itatótálnyi húslevest, amit az íze miatt biztos belefetyel majd, így egész úton lefelé két dolgon járt az agyam:
1) leérek-e tök sötét előtt, hiszen még fejlámpát sem vittem,
2) vajon a Haramia-lyuknál a pánikszerű kutya-nyakbavételkor kiürítettem-e a pénztárcámat is a hóba.

Nem tudom hányra értünk le, de az 1. pont rendben volt végül, még nem volt tök sötét, és rendben leértünk. Becihelődve a kocsiba vettem észre, hogy pénztárca sehol, úgyhogy csak egy flakon langyos vizet volt pofám kérni az étteremben, és nagyon drukkoltam, hogy a tárcám valójában itthon legyen, mert jobb híján abban kezdtem reménykedni, hogy reggel be sem raktam a hátizsákba. (Igen, az elmúlt években ilyen gyakorló optimista lettem... :))

Kb. fél óra múlva a srácok is leértek, Ruby hazaúton megműtötte magát, és olyan hatékonyan, hogy mire megérkeztünk, már egyáltalán nem is vérzett. A pénztárca is itthon volt, szóval végül minden jól alakult. Érdekes, hogy egy pár óra erejéig Ruby aznap este magához egészen közel is elviselte Malibut, mint valami bajtársat... :)  ... de ez azóta persze elmúlt. :D


Táv: 17.3 km
Szint: kb. 700 m
Útvonal: Királyrét - Foltán-kereszt - Három-hárs - Csóványos - Égés-tető - Égés-bérc - Kálmán-kaszáló - Bagoly-bükki nyiladék - Bajdázó - Királyrét